Nem olyan régen hatalmas öröm ért, hiszen amióta csak kiléptem az egyetem padsorai közül és dolgozni kezdtem, folyamatosan csak az a végső cél lebegett a szemem előtt, hogy bizony egyszer majd egy nagyvállalatnak leszek a vezetője, mint vezérigazgató fogok helyt állni egy cég élén, és sikerre fogom vinni, folyamatos növekedést és egyre jobb paramétereket produkálva. Persze elég sokat kellett ezért tennem. Nem csak tanulnom kellett sokat, hanem én tényleg szinte a ranglétra összes fokát végig jártam, és egyáltalán nem bánom, mert úgy tudok a cég élén most helyt állni, hogy nagyon jól tudom, melyik osztályon körülbelül milyen lehetőségek és egyben milyen problémák adódhatnak, így pedig hatalmas előnyöm van egy olyan vezérigazgatóval szemben, aki csak a kinevezése idején kezdi el tanulni a nagyvállalat működésének legrejtettebb nehézségeit.
Hála a jó égnek én tökéletesen jól tudom, hogy a nagyvállalati működés egyik legnagyobb nehézsége a kommunikáció, hiszen sokféle ember dolgozik a cégnél, esetünkben még a nemzetiségek terén is vannak színes dolgozóink, akik kultúrája és szokásai, így pedig a szokásos kommunikációs formája is változó, így pedig sokszor akadnak ezek miatt nehézségek. Természetesen, ha ezek felszínre kerülnek a tökéletesen képzett vezetők megoldják a problémákat, ha azonban rejtve maradnak már sokkal nagyobb a probléma. Én viszont tudom, hogy nagyrészt rejtve maradnak, ezért azonnal fel is vettem a kinevezésem napján a kapcsolatot a Kogwheel munkatársaival és szerződést kötöttünk, tréning és coaching feladatok ellátására, hiszen nagyon jól tudom, hogy náluk jobban senki sem tudja a kommunikációs problémákat feloldani és a folyamatos motivációt, a lendületet fenntartani a céges alkalmazottak életében. Ez pedig a folyamatos fejlődés és a siker záloga. Most már biztos vagyok benne, hogy semmi de semmi probléma nem lesz, amit ne tudnék megoldani, hiszen az összes többire fel vagyok készülve. Egyedül a kommunikációs tréning és a folyamatos szervezeti és egyéni fejlesztés volt az, miben szükségem volt segítségre, a Kogwheel pedig tökéletes társam lesz ebben.